Időutazás - 1988, Magyarország

Bankingatlanok és a Canary Relax S.L. 

Honnan tudom, tudjuk, hogy ingatlanvásárláskor a bank az egyik legmerevebb, legtörvénytiszelőbb és legmegbízhatóbb partner?
Tapasztalatból! 
2022-ben vettük a Kanári-szigeteken az első bankingatlanunkat, 2025 januárjától pedig  bankingatlanokkal foglalkozó céget vezetünk a Kanári-szigeteken - de mikor is kezdődött ez a "szerelmi" történet...?!

38 évvel ezelőtt - még 1988-ban, Magyarországon. 

Mert mindig is szerelmes voltam a kihívásokba és a lehetőségekbe... 😉

Bankos licitlakások Magyarországon

Első lakásunkra 1988 tavaszán a tatabányai OTP fiók Hirdetményét böngészve találtam rá.
Természetesen licitáltam: borítékban tettem vételi ajánlatot - látatlanban, a lakás pontos helyének, címének ismerete nélkül. Annyit tudtam: VI. kerület, ami Tatabánya-Kertváros.
Elnyertük a vételi jogot, így még a 18. születésnapom előtt beköltözhettünk első lakásunkba. 
Elmondhatom tehát, hogy első bankingatlanunkra a vételi lehetőséget nem egészen 18 évesen szereztem meg!

Egy kis időutazás - ma már történelem.

Olvass tovább, ha kíváncsi vagy a részletekre!

Az ingatlan Tatabánya-Kertvárosban, a buszvégállomáshoz közel helyezkedett el. Az utcát akkor Néphadsereg utcának, ma már Hadsereg utcának hívják... 

A képen a Google-térképen található fotó látható a 8 lakásos épületről, melyben az OTP-s licitlakás az első emeleten helyezkedett el.
Emlékszem a buszmegállóra, a szemközti ABC-re és a húsboltra, a zöldségesre, a telefonfülkére - van, aki rajtam kívül emlékszik még azokra az időkre, amikor NEM volt mobiltelefon, számítógép és internet, és a fényképek még nem a Facebook-ra készültek?!

Leleményesség, akarat

1988 tavaszán is az Oroszlányi Hőerőműben dolgoztam (1987 szeptemberétől egészen 2002-ig, 15 éven át). 
A licitálás idején anyósoméknál laktunk - férjem "gyerekszobájában" -, és első gyermekünket vártuk augusztusra. Ki ne szeretett volna kikerülni egy ilyen helyzetből?! Én nagyon! 
Érettségi bizonyítványomat júniusban egy esti iskolában, Budapesten szereztem meg - ez fizikailag azt jelentette, hogy hetente háromszor délután fel kellett vonatoznom Oroszlányról Budapestre, majd az esti iskola után vissza Tatabányára. A vonatról leszállva még helyi járatra kellett várnom, így gyakran este tízkor estem be az ágyba, hogy másnap reggel elérjem a 4:40-kor induló helyi járatot, mely elvitt a munkásbusz megállójáig, hogy arra a buszra felszállva reggel 6:00-ra már a munkahelyemen legyek; ahonnan hetente három munkanapon 10:00-kor kellett továbbindulnom, hogy részt vehessek az esti oktatásokon.

Emlékszem, legközelebbi családtagjaim közül is voltak, akik azt mondták: nem fog sikerülni; sem az érettségi, sem a licit. Sőt, a licit miatt egyenesen kinevettek:
"összesen tízezer forintotok van, miből akarsz lakásra licitálni?!" "Miből gondolod, hogy más nem tesz jobb ajánlatot, és nem viszi el előled a lehetőséget?" -
de én azt biztosan tudtam, hogy ha meg sem próbálom, akkor biztosan nem fog sikerülni! 

Egy májusi napon, az OTP Fiókban állva

sorbanállás közben pillantottam meg a HIRDETMÉNYT, ahol egy nagyon szűkszavú szöveggel hirdettek egy Tatabánya-Kertvárosban található licitlakást. Akkoriban (is) mindenki félt látatlanban ajánlatot tenni egy Tatabánya-Kertvárosban található lakásra, hiszen cím hiányában akárhol is lehetett (volna)... Én nem féltem, mert úgy gondoltam és éreztem, hogy bárhol egy saját otthonban jobb lehet! 
Ajánlatot tettem hát arra az árra, ami a HIRDETMÉNY-ben minimum vételárként szerepelt. 
Az ajánlattételekre 30 nap állt rendelkezésre, ezt követően kiértesítettek, hogy egyetlen licitálóként elnyertük a lakás vételi jogát! Így alakult, hogy első gyermekemet születése után (már érettségi bizonyítvánnyal a "zsebemben) a kórházból már saját otthonunkba vihettük haza.

Hogy jöttek össze az anyagiak? 

Előre kiszámoltam: volt tízezer forintunk, mint önerő. Ezt kiegészítendő Nagyapámtól kértem kölcsön egy nagyobb összeget, amit havi 3.500,- forintonként, postai feladással, csekken fizettünk vissza. A két gyermek vállalása miatt un. megelőlegzett "szociálpolitikai kedvezményt" kaptunk, mely automatikusan csökkentette a vételárat, a maradék összegre pedig kamatmentes munkáltatói kölcsönt, az OTP-től pedig hitelt vettünk fel.
Emlékszem, mennyire szűk volt (a 0-hoz konvergált) a konyhapénz-keret a felvett hitelek miatt, de sikerült lakáshoz jutnunk!

Milyen nehézségek merültek fel? 

Amikor szembesültünk azzal, hogy megnyertük a licitet, nagyon boldog voltam.
Családi, munkahelyi és állami segítséggel szinte pillanatok alatt összeállt a finanszírozás.
A borítékban lévő tájékoztató levél tartalmazta az első megtekintés időpontját is, amikor a banki műszaki ellenőr, az ingatlant a bank számára visszaadó volt hitelfelvevő/tulajdonos és mi, mint vevők először átléphettük a lakás küszöbét.
A lakás egy fantasztikus helyen volt, aprócska kert is tartozott hozzá, első emeleten, ablakai pedig nem az útra, hanem a kertecskére néztek. A kertben volt egy gyönyörű őszibarackfa is, ágain csicsergő madarakkal!
A romantikus madárcsicsergésről a műszaki ellenőr "ítélete" vonta el a figyelmünket: nem volt hajlandó átvenni a lakást a korábbi tulajdonostól, mert egy helyen foltos volt a parketta csiszolása/lakkozása: új csiszolást, lakkozást kért. Mi, vevőként ebből csak azt láttuk, hogy tovább kell várnunk a kulcsátadásra...

A banki műszaki ellenőr szerepe

Az OTP 1988-ban nem kizárólag pénzintézetként, hanem gigantikus ingatlankezelőként és beruházóként is működött. Minden megyei igazgatóságnak (így a Komárom megyeinek is) saját műszaki osztálya és lakásügyi ellenőrei voltak.

• Ezek az ellenőrök építész- vagy építőipari végzettségű szakemberek voltak, akik nemcsak a nemfizetés miatt visszavett lakásokat, hanem az új építésű OTP-társasházakat is gondozták.
• A korabeli minőségbiztosítási előírások (az akkori Építésügyi Minőségellenőrző Intézet, az ÉMI szabályai szerint) pontosan rögzítették, milyen egy "I. osztályú" vagy "II. osztályú" felületkezelés. Ha a parketta foltos maradt, vagy látszottak rajta a csiszológép nyomai (az úgynevezett "égések" vagy hullámok), a bank embere hivatalból nem írhatta alá az átadás-átvételi jegyzőkönyvet.

Egy történelmi "pillanat"

A magyar gazdaságtörténet egy nagyon rövid, átmeneti korszakát tapasztalhattuk meg. 1988 nyara után alig másfél-két évvel, a rendszerváltást követően ez a rendszer összeomlott. Az 1990-es évek elejére a lakáshitel-kamatok a korábbi 1-3%-ról hirtelen 30% fölé ugrottak, ami tömeges nemfizetési hullámot indított el az országban. Az OTP ezt követően már nem tudott minden egyes lakáshoz saját műszaki ellenőrt küldeni parkettát vizsgálni, és a zárt borítékos licitálást felváltották a nyílt, bírósági és végrehajtói árverések. 

A lakás első megtekintését követően

derült ki számunkra, hogy az ingatlan egy "csőlakás". Belépve egy előszoba-étkező fogadja a látogatót, melyből egy apró kis főzőfülke nyílik (első fotón piros műanyag tolóajtó mögött). A kertre néző ablakok a jobb oldalon helyezkednek el. A folyosón továbbhaladva jobbra egy kádas fürdőszoba, majd egy 20 négyzetméteres szoba helyezkedett el, melyből egy másik, azonos méretű szobára nyílt egy ajtó. 

A lakás fűtése éjszakai/vezérelt árammal működő villanykonvektorokkal ill. nappali árammal működtethető radiátorral, melegvíz-ellátása pedig villanybojlerrel volt megoldott.
Minden bizonnyal sokakat visszariasztott volna ez a magas villanyszámla miatt, de én erőműves dolgozóként egyszerűen főnyereménynek éreztem a lehetőséget, hogy elektromos árammal fűthetünk!
Míg akkoriban 1 kWh ára a "normál" fogyasztók számára 1,80 Ft volt (vezérelt/éjszakai áram esetében 0,90 Ft), addig - erőműves munkaviszonyom miatt - a ránk vonatkozó ár 0,20 Ft ill. éjszakai áram esetében 0,10 Ft volt...

A fotón a "legbelső" szoba 1990 karácsonyán; 
szüleim és 1988-ban ill. 1990-ben született gyermekeim, 
 háttérben pedig a hőtárolós villanykályhánk, melyből kettő volt a lakásban

A lakást négy év múlva, 1992-ben egy nagyobb; három szobás lakásra cserélhettük - de az már egy másik történet!  

Lejegyezte: Terjéki Anna Mária